Ezt bogozd ki! 

A buszon sokszor hallgatok zenét.Előveszem az előzőleg gondosan feltekert fülhallgatómat, és ezt látom:

A Gordiuszi csomó ehhez képest kutyafüle.

Elkezdem nyugodtan kibogozni, látszólag még jól is haladok, de egyszer csak azt veszem észre, hogy amennyire kibogoztam az egyik végét, a másik vége annál jobban összegabalyodik.Nem baj, még mindig nyugodt vagyok, türelmesen munkálkodom, mondjuk már két kézzel, és így persze nem kapaszkodom. Igaz egyszer-kétszer csak a kiváló egyensúlyérzékemnek köszönhetően nem esek el, mert a busz fékez, már másodjára, tök jó, tehát már két megálló óta a fülhallgatómmal foglalatoskodom, és három múlva már le is szállok.Ki is bogozom, mire le kell szállni.

Kis idő múlva....

A helyzet egyre kínosabb, már érzem magamon utastársaim sajnálkozó tekintetét. Amikor szétnézek persze terelnek, mintha nem is engem néznének, de én tudom, hogy már egy ideje figyelnek, és vagy jól szórakoznak a szerencsétlenkedésemen, vagy minden jóindulatukkal drukkolnak nekem, hogy „bár sikerülne már végre kiegyenesíteni azt a nyavalyás kábelt”.

Kezdem feladni, már nem is nagyon akarok zenét hallgatni, mert ahhoz már túl ideges vagyok.Azon tűnődöm (amíg rendületlenül masszírozom kifele a görcsöket a madzagból) hogy az a cikibb, ha még öt percig kínlódok, vagy az, ha így ahogy van, ennyi küzdelem után összegyűröm az egészet és visszadugom a táskám mélyére. A második verziót még megspékelhetném azzal, hogy elmormolok egy „bogozza ki akinek két anyja van” imát is az orrom alatt. Ez mondjuk vicces lenne, már a gondolattól is mosolyogni támad kedvem.Persze ezt nem teszem meg, inkább az első verziót választom.

A történet vége

Már szinte teljesen megszégyenülten állok ott, mire mégis sikerül a művelet, egyik végét beledugom a telefonomba, másik kettőt lassan emelem a fülemhez, még nem kapcsolom be a zenét had halljam az elismerő tapsot azoktól, akik végignézték a produkciót…. de semmi.A fülhallgató eléri a fülem, ujjam indítja a zenét, és én mereven bámulok kifele az ablakon és várom, hogy minél hamarabb odaérjen a busz abba a megállóba, ahol le akarok szállni.

Tanulság

Na az ami nincs. De britt tudósok állítólag bebizonyították, hogy 3000 esetből 3000szer összegubancolódik a kábel. cheeky

Ennek megelőzésére rengeteg tipp van az interneten.
Ismerős a fent leírt szitu?

Tetszett a bejegyzés? Szólj hozzá! (e-mail cím nem kötelező)

Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll,

a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző,

Viski Anita engedélyével lehetséges.