Augusztus 29 a magyar fotográfusok napja.
Ebből az alkalomból szeretném nektek bemutatni Margót,
a mi fotósunkat, és elmesélem, hogy hogyan találtunk egymásra.
Margóval már évek óta ismertük egymást
Munkatársak voltunk egy cégnél, de ekkor még nem igazán barátkoztunk egymással.
2016-ban amikor a tudomására jutott, hogy táncstúdiót alapítottam, beíratta hozzám a kislányát táncolni.
Megbeszéltük, hogy ez csak próba időszak, mivel a kislány máshová is járt táncolni, és ezt csak plusz mozgásnak szánják. Amint a másik tánciskolával egyre több fellépésre és versenyre mentek, tőlem ki kellett lépniük, mert nem volt már rá idejük.
Telt múlt az idő
A munkahelyen egyre többet beszélgettünk. Idő közben megszűnt az a tánciskola, ahová a kislánya járt, és mivel nálam korábban jól érezték magukat, visszatértek, immáron a versenyzői csoportba.
Egyik évben, pontosabban 2018-ban a cég ahol együtt dolgoztunk kirándulást szervezett Szlovákiába.
Mindketten jelentkeztünk rá, és megbeszéltük, hogy a buszon egymás mellé ülünk, és egy szobában fogunk aludni.
Én a barátságunk kezdetét kb ide tudnám dátumozni, de ha majd ezt elolvassa, és kijavít, akkor én is javítom a bejegyzést utólag :)
Addig is jóban voltunk, de se a munkahelyen, se a táncórákon, se a fellépéseken nem volt elegendő idő arra, hogy jobban megismerjem őt.
Ezen a kiránduláson végre többet tudtunk beszélgetni, rengeteget nevettünk, és alkalmunk nyílt mesélni egymásnak az életünkről.
A nagy beszélgetés
Az egyik beszélgetés alkalmával, mikor arról volt szó, hogy mennyire örül annak, hogy én a tánctanításban megtaláltam az utamat, megkérdeztem tőle, hogy ha ő a szívébe néz mi az, amit legszívesebben csinálna.
Ő azonnal rávágta, hogy neki a fotózás nagyon tetszik, imád a telefonjával képeket csinálni a lányáról, a világról, meg úgy bármiről, amiben fantáziát lát. És valóban, a telefonjában lévő képekből már akkor lehetett látni, hogy van hozzá tehetsége. És akkor jött, hogy de…
Én itt azonnal elhallgattattam:
- Nincs de. Mindent el lehet kezdeni kicsiben. Csak azt kell eldöntened, hogy akarod-e, a többit meg fogod oldani, biztos vagyok benne.
Erről aztán hosszasan elkezdtünk beszélgetni, annyira belemélyedtünk, hogy majdnem lekéstük a vacsorát.
Másnap megint sokat beszéltünk róla. Neki sem kellett több, napokon belül elindult ő is az útján: elkezdett utána nézni hogyan tudja elvégezni a fotós tanfolyamot, honnan lehet gépet vásárolni, hol lehet stúdiót bérelni. Hírtelen kinyílt, és egyben elérhetővé vált egy olyan világ előtte, amiről eddig csak titokban álmodozott.
Időt és pénzt nem sajnálva szépen elkezdte építeni az ő kis fotós karrierjét, és nagyon hamar kialakult körülötte egy olyan közösség, akik azóta is rendszeresen járnak hozzá, és rábízzák, hogy az életük fontos pillanatait ő örökítse meg. Több fotós pályázaton is kiválasztották a képeit kiállításra.
Ami azóta történt
Imádja amit csinál, folyamatosan képzi magát, és állandóan újít valamit a stúdióban. Hatalmas örömmel mutatja mindig nekem, hogy milyen új kelléket vagy díszletet sikerült beszereznie, de sokszor ezeket az eszközöket ő maga készíti. Ettől is lesz annyira egyedi a munkája.
Én is nagyon jól jártam, hiszen az összes fellépésünkön és versenyünkön csodálatosabbnál csodálatosabb képeket készít a táncosaimról.
Viccesen azt szoktam neki mondani, hogy adok neki lehetőséget gyakorolni :)
Viccet félretéve ezzel a bejegyzéssel is szeretnék neki gratulálni, és még több erőt adni ehhez a csodához, amit nap mint nap létrehoz.
Margó, köszönöm, hogy vagy nekem! Remélem olvasod!
Ha kíváncsi vagy Margó munkáira látogass el a mayerfoto.hu címre, vagy keresd meg a facebookon: Mayer Fotó
Tetszett a bejegyzés? Szólj hozzá! (e-mail cím nem kötelező)
Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll,
a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző,
Viski Anita engedélyével lehetséges.
