Ezt biztosan nem tudtad Michael Jacksonról

Michael Jacksont azt hiszem, nem kell senkinek sem bemutatnom.
Nekem tánc terén ő az egyik példaképem.
Pályafutása során olyan maradandót alkotott, hogy időtlen időkre beírta nevét a legendás előadók közé. Amellett, hogy az ének és tánctudása egyedülálló volt, számainak zenéjét is ő szerezte, és a szövegeket is ő maga írta.

Sajnos már nincs köztünk
2009-ben, tragikus körülmények között hunyt el, mégis napjaink legfiatalabbjai is ismerik a számait, utánozzák híres mozdulatait, felismerik a fotóját.

Amiről kevesen tudnak
Azt mindannyian tudjuk, hogy kimagaslóan tehetséges volt számos területen, amit meg is mutatott a nagyvilágnak, viszont volt olyan terület is, amit szintén profin űzött, mégsem tudják róla sokan, és ez pedig a beatbox.

Mi az a beatbox?
A beatbox magyarul szájdobolást jelent. Az előadója a zenei hangokat a hangképző szerveinek segítségével (ajkak, nyelv, garat, fogak, hangszalagok) adja elő.
A név nem meríti ki a tudás összes jellemzőit, mert régen valóban csak a dobgép hangját utánozták szájjal, idővel pedig szinte minden hangot ki tudtak fejezni ezzel a technikával.

Ez egy igen régi felvétel, amin Jackson már ekkor is sokkal magasabb szinten űzte a beatbox-ot mint a kortársai, ami sok órányi gyakorlást sejtet.
Beatbox tudását inkább csak interjúk alatt csillogtatta, amikor a zenéről, és a zene szeretetéről beszélt.

Személyes vélemény
Nekem nagyon tetszik a beatbox, és az egész kultúra, ami körülveszi, így amikor megtaláltam ezt a videót Jacksonról, ámulattal néztem, hogy „nem igaz, hogy ezt is ilyen jól tudta”.
Nem hiába ő, és mindig is ő marad a POP KIRÁLYA.

Te szeretted őt? Tudsz róla valami érdekeset? Írd nekem ide kommentbe!

Tetszett a bejegyzés? Szólj hozzá! (e-mail cím nem kötelező)

Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll,

a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző,

Viski Anita engedélyével lehetséges.