Táncoló robotok, és a véleményem róluk

MI. Két betű, ami már manapság egyre több helyről bukkan fel.
A robotika már mindenhová befurakodott.


Robotok veszik át az emberek helyét számos életterületen, gondoljunk csak a bevásárlóközpont önkiszolgáló pénztárjára, vagy a robotporszívóra.


Pozitívum, hogy sok robot az emberek kényelmét szolgálja, de negatívumként az emberek robotokkal való helyettesíthetősége hozható fel.

Régen nem ezt gondoltam

Gyerekkoromban csodálattal néztük azokat a sci-fi filmeket, amelyekben repülő autókkal mászkáltak az emberek, és a robotok át akarták venni az uralmat. A Terminátor 2 volt a kedvencem. Akkor ez csak fikciónak tűnt, vagy ha valóságosnak is hittük, akkor ennek eljövetelét a nagyon-nagyon távoli jövőbe helyeztük, amit mi már meg sem élünk.
De nem telt el sok idő, és a technika rohamos fejlődésével talán olyanokat is meg fogunk élni, amiről ma még elképzelésünk sincs.

Komolyan gondolják?

A robotikával foglalkozó szakemberek (teszt jelleggel vagy poénból, fogalmam sincs) előszeretettel programoznak be táncmozdulatokat a robotoknak.
Köztudott, hogy a tánc egy nagyon összetett agy-és izommunka, és itt a táncnak minden fajtájára gondolok egytől egyig. A bonyolultabb, karokat és lábakat is igénybe vevő mozdulatok tökéletes kivitelezésének megtanulása egy embernek sok-sok évig tarthat. De meddig tarthat ez egy programozónak megírnia, és rátöltenie egy robotra?

Viccnek is szánhatják, bár azért nem gondolom, hogy annak szánják, mert bár nem értek a programozáshoz, de biztosan sok munkaórát vesz igénybe, mire az a robot egyáltalán megmozdul, nemhogy amikor még táncra is perdül.

Itt egy rövid videó arról, hogy hol járnak most a fejlesztésben.
Bár elképzelhető, sőt, szinte biztos, hogy a videó elkészülése óta már fejlettebb technikák is létrejöttek:

A videó címe: „Szeretsz engem?” Bocs, én nem.

Külsőre egyáltalán nem olyan érzés nézni pl. ezt a négylábú kutyaszerű masinát miközben balettozik, mint egy valódi balett táncost, épp ezért ez számomra kifejezetten irritáló látvány volt.
Viszont az emberszerű alakok running man-ezése megmondom őszintén kicsit megmosolyogtatott.

Személyes véleményem az, hogy egy részről csodálattal tölt el a technika ilyen fajta fejlődése, más részről megrémít, hogy az embereknek lassacskán nem marad semmi, ami gépekkel ne lenne utánozható. Tudom-tudom, sose lesz olyan egy gép mozgása, mint egy hús-vér emberé, de attól tartok, mi emberek ezzel csak magunkat vigasztaljuk. 

Neked mi a véleményed a táncoló robotokról, és úgy egyébként a mesterséges intelligenciáról?

Írd ide kommentbe!

Tetszett a bejegyzés? Szólj hozzá! (e-mail cím nem kötelező)

Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll,

a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző,

Viski Anita engedélyével lehetséges.