Amikor azt a szót hallod: oktatás mi jut eszedbe? Hány embert érint?
Általában arra gondolunk, hogy valaki megtanít valakit valamire. Tehát egy tanár, egy tanuló, úgyszólván két emberes történet.
A gyerekek oktatásában viszont van még egy harmadik, nagyon fontos szereplő, a szülő.
(Természetesen itt a szülő alatt Aput, Anyut akár együtt, akár külön értem. Az az ember, aki gondoskodik a gyermek taníttatásáról.)

A szülő-gyermek-tanár hármasa nem lesz feltétlenül kedvező, ha nem figyelünk azokra a dolgokra, amiket ebben a posztban taglalunk.

Hogyan jön létre az oktatás szentháromsága?

Szülői nézőpont:
A szülő első és legfontosabb feladata, hogy kiválassza azt az embert, akinek elismeri a szaktudását, felnéz rá, bízik benne, és rá meri bízni a gyermekét, és a gyermeke tanítását.
Itt most beszélhetünk az iskolai oktatásról, de bármely más, iskolán kívüli választott programról is, ahol egy tanár/oktató/tréner/edző/choah fejleszti a gyermekeket.

Tehát jó esetben a szülő megteheti, hogy maga választja ki ezt a felelős személyt.
Ha van lehetősége előzetesen beszél vele, megpróbálja megismerni a tanítási módszereit, megfigyeli a beszédstílusát, viselkedését, és eldönti, hogy foglalkozhat e az adott személy a gyermekével.
A kiválasztás után érdemes rendszeresen konzultálni, beszélgetni a tanárral, hogy hogyan képzeli a gyermek fejlesztését, milyen jövőt lát benne, hogyan tudnak haladni, kell e segítség a tanárnak a szülő felől a gyermek alaposabb megismeréséhez.

Ezt a beszélgetést a szülőnek a gyermekkel is rendszeresen meg kell ejteni, ugyanis a gyermeknek is lehet véleménye a tanárról, amit nagyon fontos tudnia a szülőnek.
Persze ez korfüggő, de egész kicsi gyereknél is el lehet már dönteni, hogy ha meghallja a tanár nevét akkor sírva fakad, vagy felragyog a szeme, és alig várja az újabb alkalmat. /Természetesen a jobb szemléltetés érdekében használom a két végletet./

Nagyobb gyerekek már bővebben is ki tudják fejteni a véleményüket a tanárról.
Érdekes kérdés lehet, ha a szülő megkérdezi a gyereket, hogy a tanár ugyanúgy viselkedik e, ha csak ketten vannak, mint amikor a szülő is jelen van. Ha erre igen a válasz, akkor jó kezekben van a gyermek.
Ha az a válasz, hogy „ha nem vagy ott akkor ordít, meg szid mindig mindenkit, erőszakos, türelmetlen, nem tanulunk semmit, a telefonját nyomkodja, egész órán beszélget, stb” akkor lehet, hogy el kell gondolkodni a tanárváltáson.

Tanári nézőpont:
A tanár legfőbb feladata, hogy lekiismeretesen  tanítsa, nevelje a rá bízott gyermeket.
De tanárnak kutyakötelessége az is, hogy a szülőt rendszeresen tájékoztassa minden olyan dologról ami a gyermekkel kapcsolatos. A fejlődésének ütemével, a tervekkel kapcsolatban, ha kiemelkedő valamiben, vagy ha valami helytelent csinált, esetleg mondott. Dícsérni persze könnyebb a gyermeket (mondjuk azt sem kell agyba-főbe), viszont a rosszakat sem azért kell mondani, hogy „na hátha otthon meg lesz dorgálva a kis szemtelen”, hanem azért, hogy ezzel is segítsük a szülőt a nevelésben. Meg van az a kommunikációs stílus, amellyel ezt is higgadtan meg lehet beszélni.

Az előző bekezdésben már utaltam rá, hogy a tanárnak a gyermekkel úgy kell bánnia, hogy ha azt akár a szülő hallhatja is, láthatja is bármikor, a viselkedés felvállalható legyen.
Vannak sajnos olyan tanárok, akik a zárt ajtók mögött szinte üvöltenek a gyerekekkel, a szülők jelenlétében viszont mézes-mázosan viselkednek. Tapasztalat és mások elmondása alapján merem ezt állítani.
Ezt ideig-óráig lehet csak kivitelezni, ugyanis már az egész pici gyerekek is megérzik, ha valaki úgy viselkedik, mintha két énje lenne, és nemcsak a hitelét, hanem a tanítványát is igen hamar elvesztheti.
Tehát a tanár is a szülővel és a gyermekkel is ugyanolyan őszintének kell lennie, természetesen kell viselkednie, és a gyermek érdekeit szem előtt tartva kell a munkáját végeznie.

Tanuló nézőpont:
Az előzőekből már szinte ki is lehet következtetni, hogy ebben a hármas együttműködésben mi is lehet a tanuló szerepe, feladata.
A gyermek jó ha folyamatosan visszajelzést ad a szüleinek, hogy az amit a tanárától tanul az hasznos-e, szereti-e azt amit csinál, jól bánik-e vele a tanár, fel tud-e rá nézni.
Viszont a tanárával is ugyanolyan őszintének kell lennie, nyitottnak, hogy a közös munka minél eredményesebb legyen. Mert ugyan a tanítás, mint már most kiderült három szereplős, viszont az, akiért az egész létrejött, az a tanuló. A tanulási folyamat alatt neki kell fejlődnie, változnia, szinteket meglépnie, és neki kell azt éreznie, hogy jó e ez az út amin halad, és ami a legfontosabb, jó ember van e kiválasztva arra, hogy őt vezesse ezen az úton.

Milyen hiba csúszhat a „gépezetbe”?
A szemléletesség miatt táncos példákkal élnék:
Biztosan érezhető, hogy ha ebből a három szereplőből akárcsak az egyik is félvállról veszi a „feladatait” akkor az eredmény sem lesz olyan, mint ami elvárható.

- Ha a szülő csak beadja valahová a gyerekét táncra „had ugráljon” címszóval, akkor a gyerek hiába nagyon ügyes, a tanár hiába lát benne sok jövőt, szülői támogatás és odafigyelés nélkül nem lesz a táncosnak sok díja, oklevele, hosszú táncos jövője.

- Ha egy tehetséges táncos palántát egy gondoskodó szülő egy olyan tánciskolába irat be, ahol hónapok alatt sem fejlődik semmit a gyermek mozgáskoordinációja, ahol a tanár alkalmatlan egy épkézláb koreográfia összeállítására, akkor az eredmény megint csak kérdéses lesz.

- Ha a gondoskodó szülő egy munkájára igényes tánctanárhoz irat be egy gyermeket, de a gyermek szinte kínszenvedésként éli meg a táncórákat, mert nem is érdekli, vagy megerőltető a számára az a mozgásforma, vagy cikinek tartja, hogy ő táncol, de erről nem mer szólni, akkor azt hiszem tudjuk, hogy mi lesz a vége. Sok kidobott pénz a szülő részéről, szorongás a gyermek részéről, kínlódás a tanár részéről.

- Sajnos van olyan eset, hogy a szülő szeretné nagyon, hogy a gyermeke kiteljesedjen valamiben. Általában ez egy olyan hobby szokott lenni, amit maga a szülő szeretett volna a csúcsra vinni, de valamilyen oknál fogva nem sikerült ezt a vágyát beteljesítenie, és így a gyermekre próbálja ezt, csúnyán szólva, de kimondom, ráerőltetni.
Nagyon veszélyes helyzet ez, ugyanis a gyermek hosszú távon megutálhatja a szülőt, a tanárt, és ha ezért szólni sem mer, akkor maradandó szorongást okozhat neki ez a szituáció.

- Sokszor a gyermek akarja nagyon, a szülő pedig félvállról veszi az egészet. Össze-vissza hordja órára, ha úgy adja ki a lépés hozza, ha nincs kedve nem hozza, igazából komolyabb indokok nélkül hagyják ki az órákat. Felületesen érdeklődik a gyermek fejlődése iránt, a fellépésekre, versenyekre nem szívesen járnak, minden kiadás és mászkálás nyűgnek számít neki.
Nagyon szerencsétlen helyzet, amit a tánctanár szinte tehetetlenül néz végig, miközben próbálja a munkáját rendesen végezni.

Tetőzi a bajt, ha a három résztvevőből kettőnél is hadilábon állnak a dolgok, a harmadik fő pedig az egésznek az áldozata
Levezethetném ezt is, de igazából a fenti logika alapján ti is el tudjátok képzelni.
Ha meg mindháromnál problémák vannak, az egyenesen katasztrófa, bele sem merek gondolni, ti se tegyétek.

Ebből a hármasból akkor lesz tehát szentháromság, ha ez a három résztvevő a szülő, a gyermek és a tanár egyenlő félként kezelik egymást, egyenlően veszik ki a részüket a közös munkában, és őszinték egymással. Folyamatosan visszajeleznek egymásnak. Rendszeresen kommunikálnak,  és együtt, egy közös cél érdekében haladnak előre az úton.

Mi történik, ha létrejön a szentháromság?
A legjobb csillagállás: siker, fejlődés, boldogság. Életre szóló emlékek.

És, hogy miért osztom itt az eszet, honnan tudom én ezeket a dolgokat ilyen biztosan?
Nos voltam én is diák, tanultam úgy is, hogy még a szüleim választottak nekem tanárt.
Sok olyan tanárral is találkoztam, akit nem lehetett megválasztani.
Sőt, a mai napig is folyamatosan tanulok, immáron magamnak megválasztva a tanáraimat.

15 éve tanítok, számos gyermekkel és szülővel volt már kapcsolatom, így ugyanannyi hármasban én is szerepet játszottam/játszok.

Szülő igaz még nem vagyok. Majd arról az oldalról is talán egyszer beszámolok.

Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll,

a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző,

Viski Anita engedélyével lehetséges.