Táncpárbaj: Varázslók vs. Vámpírok

 

 

Hogy állsz a Harry Potterrel? És az Alkonyattal?Ha legalább az egyiket szereted, nézd meg ezt a videót!


Újabb ritkaságot hoztam.  Többször boncolgattam már a film-tánc kapcsolatot, most eszembe jutott megint egy nagyon érdekes és igényes párosítás.

Aki jól ismer az tudja, hogy (néhány éve) Harry Potter lázban égek. Kicsit később jött ez nálam, sőt, a megjelenéskor az előítéleteimre hallgatva én voltam a legnagyobb gyűlölője. De ez egy másik történet.

Mára már láttam az összes részét, elolvastam a könyveket, most olvasom újra az egészet.cheeky

Érdekel minden ami Harry Potterrel és a varázsvilággal kapcsolatos.

Az Alkonyat már kevésbé vonz. A kezdeti viszonyunk hasonló volt, mint az előbb említett művel, de ez majdcsak nem úgy is maradt. Mindenesetre megadtam neki az esélyt, megnéztem a filmet (az összes részt, csak azért is), de nem lett a kedvencem. Annyira meg végképp nem tetszett, hogy el is olvassam a könyvet.

De mind ettől függetlenül ez a videó nagyon-nagyon tetszik. Az az egy hibája van, hogy nem az eredeti szereplők tűnnek fel benne. Azért jól sikerült a szereplők összeválogatása, nagyjából lehet tudni, hogy ki kit formál meg az eredeti szereplők közül.

Neked melyik csapat tánca jött be jobban? Írd ide kommentbe!

Videó forrása: youtube.com

Tetszett a bejegyzés? Szólj hozzá! (e-mail cím nem kötelező)

  • Kranki
    2017-01-20 16:15:10
    A Harry Potter!!!

Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll,

a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző  engedélyével lehetséges.